Ó, istenem, végre rájöttem!!!
Itt vagyok én, egy fejlődésben visszamaradt kisbaba, aki csak a gondoskodást várja, minden kapcsolatában. Felelősséget vállalni még nem tudok. De hogy találkozhatnék így az emberekkel valójában, ha csak önmagammal vagyok elfoglalva? Hol találhatom a forrást, ami táplálja lelkem? Reménytelenségemben forgolódtam jobbra-balra: hol van az az ember, aki annyit tud nekem adni, hogy felnőhetek? Anyámat vádoltam - miért nem adta ő meg nekem ezt?
De ma megértettem: létezik az ember, aki megteheti ezt, aki folytonos gondoskodásával érlelheti és biztonságba helyezheti ezt a babát: ÉN magam!!!
Belül kell keresnem, amit kívülről vártam. Az én felelősségem vagyok, hogy megvigasztaljam magam, vagy kimenekítsem magam egy-egy fájó helyzetből. Vagy meghittséget varázsoljak együttlétre szomjazó gyermekmagamnak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.