Csak egy kicsit hajtottam fel a fehér doboz tetejét, épp annyira, hogy pár pillantást vethessek a tartalmára. Mikor megláttam, gyorsan visszacsuktam és zokogni kezdtem.
Gondosan összegyűjtötte nála maradt apróságaimat - ahogyan megígérte. De ügyesen melléjük csempészett még két dolgot: sebének fájdalmát és egy vékonyka energia-szálat abból a kötelékből, mely egykor duzzadva pulzált közöttünk.
Így ő megszabadult fájó terhüktől. A fehér dobozban elpostázta nekem: hordozzam én! De én nem szeretném. Felajánlom és útnak engedem őket. Nagy erő van ezekben a fájdalmakban, melyek az univerzum megfelelő pontján életté formálódnak majd. Akárcsak a halott tetemén sarjadó növénykék.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.